FILMKRITIKA – A csoda hatásos történelmi kamaradráma, melynek élén Florence Pugh áll, aki most is félelmetes formában van. Egy kivételes társulat veszi körül, többek között Toby Jones és Ciaran Hinds személyében, és a Netflix lassan építkező filmdrámája egy tényleg olyan történetet elmesélő film, amely egyaránt megérdemli az érzelmi befektetést és a türelmünket is.

 

 

Vádirat az elvakult, vallásos bigottság és szülői elnyomás ellen – ez a felvezetés az, amely A csodáról leginkább eszünkbe jut. A Florence Pugh főszereplésével és Sebastian Lelio (Engedetlenség) rendezésében készült, az elvakult hitközpontú karakterdarab, amely megkérdőjelezi a hatalom és a hit szerepét az akkori és a mai társadalomban is.

 

 

Súlyos, de érdekes, sok szempontból izgalmas történet

 

Az Alice Birch (Normális emberek) által Emma Donoghue regényéből adaptált A csoda a tudomány és a vallás, valamint a média közvéleményre gyakorolt hatását feszegeti. Lib Wright, az angol ápolónő szerepében, akit busásan megfizetnek azért, hogy Anna O’Donnell (Kila Lord Cassidy) figyelje, Florence Pugh ismét brillírozik. Pugh ugyan nem az a modellszépségű nő, aki vonzza a férfiszemet, de karizmatikus színészi játéka és az a tény, ahogy minden egyes (teljesen különböző) szerepeiben maximálisan invesztálja magát, szinte odaszögezi a tekintetet a képernyőre.

Szükség is van Pugh színvonalas színészi játékára, mer ez a film egyaránt megköveteli az alapos figyelmet és az „érzelmi befektetést” is a nézőktől. A minden oldalról elszigetelt ír közösség elvakult hite által szorongatott ápolónő története, aki nem akarja hagyni, hogy egy kislányt vallási mártírként kihasználjanak súlyos, de érdekes, bizonyos tekintetben izgalmas filmmel kecsegteti a Netflix nézőjét.

 

 

„Az észérv vajon mi?”

 

Az úgynevezett szakértők, köztük Dr. McBrearty (Toby Jones) hatalmaskodó tanácsának ellenállásával szembesülve Libet lekicsinylik neme, szakmai helyzete és a tudományos tényekhez való ragaszkodása miatt. Ez az észérvekre és logikára való nyitottsága következetesen összeütközésbe kerül a helyiekkel, amikor megpróbálja kideríteni, hogyan tud Anna négy hónapon át élelem nélkül életben maradni.

A csoda nagy része a főszereplők kémiáján múlik, akár a kislány Anna és Lib között, akár Lib és William Byrne (Tom Burke) közöttit kémiát nézzük. William egyébként egy harmadik, újságírói szemszöget képvisel ebben a különleges korabeli filmdrámában. Lelio rendező a vizuális atmoszférához is hozzátesz azáltal, ahogy a kíméletlen táj zord szépségét bemutatja – ez is olyan film, amit mindenképpen 4K/HDR-es tévén érdemes nézni, ha van rá lehetőség.

 

 

A gyász motívuma

 

A hit kérdései mellett, amelyekkel a film foglalkozik, A csoda a gyásszal is nagyon mélyen foglalkozik, mivel Pugh-t arra kényszeríti, hogy mélyre ásson, amikor egy anya elvesztésével szembesül a szimbolizmus és a rituálék megfontolt alkalmazásával. Egyetlen pár kötött csizma, egy kanál nyugtató és egy gyöngyszem vér csillapítja a fájdalmát, mielőtt a nő belesodródik a gyötrelmét az alkohol és a drogok segítségével elűző mulatozásba.

Ezek a jelenetek kárpótolnak is A csodára jellemző lassú tempóért, hiszen a napok és éjszakák csak apró párbeszédes pillanatokkal olvadnak egybe. Jones és a kissé elhanyagolt, nagyszerű színész, Ciaran Hinds kevés feladatot kapnak a dühös, rosszalló vagy közömbös tekinteteken kívül, ahogy a történet kibontakozik. Akadályozzák őket a merev társadalmi struktúrák, amelyek abban az időben meghatározták a nemi szerepeket.

 

 

A kicsinyes, bürokratikus gondolkodás diadala az emberi élet felett

 

Néhány drámai felfedezést követően, amelyek hamarosan a csodagyerek egészségi állapotának romlásához vezetnek, A csoda más dolgokra irányítja figyelmét. Megkérdőjelezi a korabeli társadalom csordaszellemét, amely inkább kerüli a fájdalmas igazságokat, és inkább elfogadja az elfogadott elképzeléseket, minthogy fejlődjék. A felszínen talán az emberi alkotást akarja ünnepelni, de e homlokzat alatt egy olyan film rejtőzik, ahol az előremutató gondolkodást és a kulturális fejlődést a félelemtől tartók elkerülik.

Egy olyan világ, amelyben egyesek inkább végignéznék az emberek halálát, minthogy beismerjék, hogy hibát követtek el. Egy hely, ahol a kicsinyes gondolkodású bürokrácia és az indoktrinált bizottságok tudatlanságukban bújnak meg, hatalmat és közvéleményt gyűjtve a status quo fenntartása érdekében. Ezek azok a gondolatok, amelyek a keretben maradnak, miközben Lib leleplezi Anna titkát, szidja az anyját, Rosaleent (Elaine Cassidy), és megpróbálja megmenteni a kislány életét.

 

 

Lady Macbeth másképpen

 

Sok szempontból ez a darab tökéletes párdarabnak tűnik a részben szintén Birch által írt Lady Macbethhez, amely 2016-ban Pugh számára áttörő szerepnek bizonyult. Mindkét filmben a nők leigázása és a korlátozó nemi szerepek gondolatát járja körül egy olyan színésznő, aki tehetségével a képernyőre szögezi a figyelmet. Miután Pugh a Marvel-filmek, a Ne aggódj, drágám és a közelgő Dűne Második rész szerepeinek révén sikeresen bejutott a mainstreambe, ez a remek, karizmatikus alakítás ebben az érdekes filmben csak tovább erősíti Pugh karrierjét és sztárerejét.

A remek karakterszínészekkel és egy pályája csúcsán lévő Florence Pugh-al felvértezett A csoda remek történelmi film köntösében próbál igazán komoly kérdésekkel foglalkozni. A film egyszerre vádirat az elvakult, vallásos bigottság és szülői elnyomás ellen, és egyben a női szerepvállalás kérdését is jól feszegeti, anélkül, hogy napjainkban túlságosan is túltolt feminizmus csapdájába esne.

-BadSector-